| | |

Neumann János

Neumann János, számítástechnika, Neumann-elvekMargittai Neumann János (John von Neumann, született: Neumann János Lajos; Budapest, Lipótváros, 1903. december 28. – Washington, 1957. február 8.) magyar születésű matematikus. Kvantummechanikai elméleti kutatásai mellett a digitális számítógép elvi alapjainak lefektetésével vált ismertté.

Neumann már tízéves kora előtt csodagyereknek számított, majd 1913-ban szülei beíratták a híres fasori evangélikus főgimnáziumba (Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium). Ebbe az iskolába járt a Nobel-díjas Wigner Jenő (1963, fizikai) és Harsányi János (1994, közgazdasági) is, ahol mindhárman Rátz László tanár úrtól tanulták a matematikát.

1921-ben Neumann beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem matematika szakára. Egyetemi évei alatt sokat tartózkodott Berlinben, ahol Fritz Habernél kémiát, Albert Einsteinnél statisztikus mechanikát és Erhardt Schmidtnél matematikát hallgatott. Berlinben szorosra fűzte kapcsolatát Wignerrel, Szilárd Leóval és Gábor Dénessel. Apja kívánságára Neumann 1923-ban Zürichbe ment, hogy a Zürichi Műszaki Egyetemen vegyészetet tanuljon. Vegyészmérnöki diplomáját 1925-ben szerezte, matematikából pedig egy évvel később doktorált Budapesten.

A mai értelemben vett számítógépek működési elveit a haditechnikában megszerzett tapasztalatok felhasználásával Neumann János (1903–1957), magyar származású tudós dolgozta ki. 1945. június 24.-re készült el az a kivonat – First Draft of a Report on the EDVAC (Az EDVAC-jelentés első vázlata) címmel –, amely teljes elemzését adta az EDVAC tervezett szerkezetének. A vázlat tartalmazta a számítógép javasolt felépítését, a részegységek megépítéséhez szükséges logikai áramköröket és a gép kódját. Több számítógépet napjainkban is a jelentésben megfogalmazott elvek alapján készítik el. Fő tételeit ma Neumann-elvekként ismerjük.

(Forrás: Wikipédia, tudasbazis.sulinet.hu)


Neumann-elvek:

  • Soros működésű számítógép
    A gép az egyes utasításokat egymás után, egyenként hajtja végre.
  • A kettes számrendszer használata.
  • Az univerzális gép.
    Bármilyen számításra képes legyen a számítógép.
  • A belső program- és adattárolás elve.
    A külső tárolás és szakaszos adatbetöltés helyett az adatok és a programok egy helyen, a belső memóriában kerülnek tárolásra.
  • Külső rögzítőközeg.
    Legyen külső adattárolás is.

Kapcsolódó tananyagok

  • Scratch – háttér váltása játék közben

    Háttér váltásának lépései: tölts fel a hátterek közül annyit ahány váltást szeretnél válassz ki egy kezdő hátteret, mint pl. itt a képen is láthatod a macska szereplőnél, a kódban látszik majd az itt látható mintán az alma kódját láthatod, ahány almának nekimegy a macska úgy kell a háttér nevét megváltoztatni a kódban, ami váltani fog….

  • Processzor, memória, mértékegységek

    Processzor Más néven: CPU vagy központi egység. A számítógép “agya”. (vezérlés, számolások) Ez egy nyomtatott áramkör, ami az alaplapon van. Jellemzője a sebesség: Ghz. Hűteni kell, mert túlmelegszik. Két ismertebb gyártó: Intel és az AMD. A processzor az alaplapon helyezkedik el. Memória A programok indításakor a program egy része a memóriába töltődik. Mértékegysége a MB,…

  • Kockadobás

    Kockadobás – hányféleképpen jöhet ki az összeg? A feladat Két kockával dobunk. A program megkérdezi, milyen összeget szeretnénk, majd kiírja az összes olyan dobáspárt, amelynek éppen ennyi az összege, és megszámolja őket. Változók Működés lépésenként Példa: az összeg legyen 7.A kiírt párok: 1+6, 2+5, 3+4, 4+3, 5+2, 6+1. A lehetőségek száma: 6. Jó tudni A…

  • Microbit függvények alapok

    Mire jók a függvények? A függvények olyanok, mint kis segédprogramok a kódon belül. Képzeld el, hogy egy receptet írsz.Ha sokszor le kell írnod azt, hogy: akkor unalmas lenne mindig újra leírni.Inkább adnál neki egy nevet, például:„Süti előkészítése”, és amikor kell, csak erre hivatkozol. A függvények pont ezt csinálják a programozásban. Mi az a függvény? Egy…